Olvass bele a lecke leiratába
Így őszre néhány halloweeni mintát hoztam nektek! Sziasztok, kedves körmösök! Üdvözöllek titeket! Hófehér tippeket készítettem elő, jó alaposan megmatítottam őket, és ti, hogyha szeretnétek, akkor használhattok nyugodtan milky white acryl alapot a vendégnél, vagy mondjuk egy fibergélt. Mivel nekem eleve fehér tipem van, ezért egyből tudok rá dolgozni, és egy gombócot fogok az acrylgelből kinyomni, méghozzá a tipem közepébe. Nagyjából egy közepes méretűt. Fontos, hogy fent és lent is legyen elegendő hely a minta kialakításához. Az ecsetemet már beavattam a folyadékba, használhattok solutiont vagy pedig cleans ert, és egy picit feldolgoztam, illetve felgyorsítottam a folyamatot, mert nagyon sokat lapogattam ezt a szemgolyót, hogy túlságosan ne álljon ki a síkból, és legyen mindenhol egységesen kerekded, ne akadhasson el a vendég sehol. Nem látjátok, azért van egy 3D-s hatása, de szépen bele van lapítva a felszínbe. Amíg beteszem a lámpába, addig előveszem az S02-es fekete géllakkomat, és ezzel fogom a szemünk közepét megfesteni. Ilyenkor én használom sokszor a géllakk saját ecsetét is, mert le van kerekítve, és könnyű vele dolgozni. Majd ha szükséges, pontozótűvel vagy egy nullás ecsettel kiigazítom, hogy még kerekebb legyen. Arra azért figyeljetek, hogy ilyenkor nem éri meg villámköttetni, legalább egy percig legyen a lámpában, nehogy összeráncosodjon, és utána én egy mágneses lakkot használok a közepére, még hozzá kitöltöm az egész fekete részt, megmágnesezem, és így olyan, minthogyha kapnánk egy kis fekete keretet a mágneseffekt körül. Összehúztuk a mágneszemcséket, és ez adja meg a szemünk színét, ami jelen esetben világoskék. Aztán ismét a fekete géllakkot vesszük elő, és egy pontozó segítségével felfestjük a közepére a pupilláját, és ne legyen túl nagy, mert akkor kitakarná a színt. Betesszük egy köttetésre, legalább 30 másodpercre, és addig én ezt a Flexi Clear-t előveszem, ami egy sűrű erősítő alap, teljesen víztiszta, és én nagyon szeretem, mert akár a Glue Gel-t is ki tudjuk vele váltani, meg 3D effekteket is készíthetünk vele. Ezen kívül az S26-os pirosra lesz még szükségünk, ami nem egy neon, nem egy világos árnyalat, hanem inkább egy picit erőteljes és mélybe hajló. Ezt a kettőt fogjuk kikeverni, hogy megkapjuk ezt a háromdimenziós vérhatást. Amikor ilyen anyagokat kevertek ki, arra figyeljetek, hogy például ezek mind ragacsosra kötő anyagok, tehát utána majd fixálnunk kell, vagy lefednünk fedőlakkal, és teljesen homogénre keverjétek ki egy spatula vagy a pontozó segítségével. Esetleg a slim medium ecsettel is kikeverhetitek, de az biztos, hogy az ecset szőrét nem kíméli egy ilyen keverőmozdulat, úgyhogy én ezt csak a festéshez fogom használni. Na, de félretesszük ezt a kutyulmányt, és először csak az S26-os színből, ebből a piros árnyalatból fogunk néhány bevérzést felfesteni. Itt arra figyeljünk, hogy akár egy óraszámlapja, mindig kívülről a középpont felé haladjunk ezekkel a csíkokkal, és nyugodtan lehet egy-egy hullámot belevinni. Egyik lehet vastagabb, másik vékonyabb. hogy mint egy óra számlapjai, középre hajoljanak ezek a kis vonalak. Be lehet tenni villámköttetésre, de nem szükséges, mert én még ezeket az erezeteket is a háttérbe most fogom felkenni, és mivel mattított a tippek, így egy picit meg is fog folyni ezekbe az erezetekbe, illetve barázdákba. Itt lehet játszani többfajta piros árnyalattal, vagy kiegészíteni egy-két bordó csíkkal, de szerintem ez a piros tökéletes nekünk a vér imitálására, és nem is kell ennél jobban túlzásba esni. Nagyon üres felületek ne maradjanak a tippen, de úgyis a vendégkör dönti el, hogy mennyi vonal fér el rá. Majd jöhet ez a 3D-s zselé, amit kevertünk, és ezzel a szemgolyó körül fogunk felfesteni egy sávot. Először a tövébe behelyezem az anyagot, majd egy nagyon pici gombócként helyezem le, és pár milliméterenként új adagot veszek fel, mert hogyha elkenem az egészet, akkor lapos lesz, és nem tartja meg ezt a 3D-s hatást az alapanyagom. Nagyjából egy 4 gombóccal körbe is érek, és itt még kiegészíthetem, hogy kicsit valahol vastagabb legyen. Kicsit megfolyatom ezt az anyagot, mintha tényleg, úgymond, csorogna le a vér a szemgolyóról. Ezt lefelé, felfelé is meg lehet csinálni, ahogy a tippünk, illetve a mintakívánja. Egyébként, ha nem elég 3D-s, még utána ki lehet egészíteni fényzselével is, vagy pedig clear elasztikkal is rakhatunk rá nagyobb gombócokat, pont azért, hogy megnöveljük. De én most még a mintát fel fogom egy kicsit turbózni, méghozzá az elasztikból rakok ki pár pöttyöt. Használhattok glúgélt is, és szempillát fogok erre a szemgolyóra ragasztani. Hogyha tartósan fel van rakva, igazság szerint hordható. Itt látjátok, hogy azért bénáztam a csipesszel, mert nem pillás vagyok, hanem körmös még mindig, de szerintem egy nagyon érdekes, látványos hatást tudunk ezzel elérni, és biztos van olyan vendég, aki be is vállalja. Ez egy elhanyagolható kiegészítés, de szerintem full extrás. Úgyhogy miután sikerült darabjaira szednem ezt a kis tincses pillakészítményt, rá is helyeztem a szemgolyóra, és pont rá tudom ültetni a felső gombócrészre, ahol egy picit így meg is pihen. Tehát tökéletesen, ívesen oda tudom állítani, és érdemes egy kis lámpával oda köttetni, vagy pedig gyorsan villámköttetni a lámpába, hogy ne forduljon el. Én azért elég sokat szöszmötöltem vele, de lehet, hogy nem is kellett volna ennyire túligazgatni. Sőt, lehet sűríteni is a pillákon, úgyhogy én még elővettem néhány tincset. Hogy azokat is feltegyem, egy kis glúgélt mártok ugyanúgy a tövébe, majd a látható mozdulataimmal már fel is helyezem: a pillák végét fogom, és a tövénél illesztem a glúgélbe úgy, hogy középre is bepozicionálom. Így sokkal sűrűbb lesz a szemgolyónk pillája, és akár meg is fésülhetjük a végén szempillafésűvel, úgyhogy nagyon-nagyon extravagáns. Halloween-i szett. Ha pedig a vendég nem ragaszkodik hozzá, a fotózás után le is lehet szedni ezeket a pillákat, de hogyha körbefedjük, akkor igazán tartós lesz. Igazság szerint körbe a tippet matt fedőlakkal is be lehet borítani, vagy pedig fényzselével. Ez rajtatok áll. A lényeg, hogy érdemes utána a szemgolyót mindenképp külön fényzselézni, sőt érdemes a vért is még egyszer átkenni. Én most a matt fedőlakkot választottam a kontraszt érdekében, és nyugodtan rámehettek a vérfolyásra, meg akár a szemre is, mert majd utólag vissza tudjuk fényesíteni. Azért sem ajánlom a matt fedést a szemre, mert a 3D-s hatáson tompítani fog, illetve a mágneses géllakk mattítva nem fogja visszaadni ezt a nagyon csillámos hatást, ami most ugyebár játszik a fényben. Egyébként ilyenkor, amikor utána már csak a fényes fedőlakkot rakom fel, elég egy 20 másodpercig köttetni egy villámköttetéssel, mert az áttetsző anyagok egymás alatt is kötnek majd tovább a lámpában, tehát nem kell egy-két percet várni. A bessányt vettem elő, ennek azért megvan a sűrűsége ahhoz, hogy tudjak vele úgy dolgozni, hogy ne folyjon le a szemgolyóról sem, illetve a vércsorgásról sem, és érdemes külön először a szemgolyót befedni, majd köttetés után a vért kiemelni. Ugyanúgy, mivel átlátszó anyaggal dolgozunk, elég lesz egy 20–30 másodperc, és hogyha villámkötöttük, én ilyenkor sokszor kiteszek a palettámra vagy a sablonpapírra egy gombócnyi anyagot, és sortecsettel ki tudom emelni ezeket a vörös 3D-s részeket, akár több rétegben, hogy még háromdimenziósabb hatása legyen. Fogok egy kis gombócot. Kikenem oda, ahol szeretném, hogy kiemelkedjen a síkból az adott rész, és ahol még meg is szeretném, tudom vastagítani plusz anyaggal. Érdemes nem túl nagy részletet választani, nehogy megfolyjon, mert hogyha lefolyik róla, és a matt hátterünk kifényesedik, az illúzióromboló. El is készültünk az első mintával, nagyon-nagyon egyedi és érdekes hatású, és ilyenkor lehet még egy picit a 3D-n dobni, de ez már tényleg csak ilyen szőrszálhasogatás, hogyha még extrábbat szeretnétek csinálni a mintát. Sőt, hogyha szeretnétek még jobban feldobni, akkor én azt ajánlom, hogy vegyetek elő fixmentes festőzselét, méghozzá fehéret, és abból lehet egy kis szemcsillanást is tenni a pupillarészhez egy vagy kettő pötty formájában. Én szeretem ezeket egyébként átlósan elhelyezni, és úgy, hogy a felső az mindig egy picit nagyobb legyen, míg srégen az alsó egy picikét kisebb. Így olyan, mintha csillogna a szeme, de ez már tényleg csak ilyen hab a tortán. Remélem, tetszett az első minta. Szerintem nagyon extravagáns és egyben ijesztő. Ilyen megkötve és többféle színben variálhatjátok például a mágneses szemszínt. Tehát próbáljátok ki nyugodtan zölddel, vagy akár egy lilával, csak kontrasztos legyen a feketére. A következő színen pedig a 159-es lesz, amit felteszek az egész tippünkre, tehát beborítom ezt a hófehér alapot. Ilyenkor mélkére szeretek dolgozni, hogyha ilyen neonos színárnyalattal dolgozok, illetve ilyet kér a vendég, mert ilyenkor elég egy rétegben fel kell, nem? Hogyha fehér alap van alatta. Beteszem a lámpába legalább egy percre. Majd előveszek egy sablonpapírt vagy egy palettát, amin dolgozni tudok. Szükségem van egy világosabb árnyalatra, ami a 158-as. Ez egy neónosabb sárga géllakk, és nem nagy a különbség a két színárnyalat között, de pont elegendő ahhoz, hogy egy kis színátmenetet készítsek el. Ehhez a technikához én nagyon szeretem a ferde végű ombre ecsetet használni, avagy töcsi ecsetnek is hívják. És csak a felső felére veszek fel a színből. A tippet megfordítom, hogy az az oldal kerüljön felülre, ahova a géllakkot fogom feltenni, és látjátok, videón át szinte teljesen színazonosnak tűnik, pedig azért van különbség: ez a lájmos szín és ez a sárgás átmenet egy ilyen hátborzongató hatást fog elérni, mert egy ilyen temetős jelenetet fogunk megfesteni, és szinte olyan lesz, mintha világítana a sötétben, és minél kontrasztosabb lesz ez a minta, annál látványosabb. Legalább egy percre beteszem köttetni, és addig előveszem ezeket a kis szivacsokat. Én jobban szeretem fémeszköz nélkül használni, és festőzselére lesz még szükség, méghozzá két árnyalatban: egy olíva- vagy méregzöld színben, illetve egy fekete árnyalatban. Ezt, hogyha nincs nektek, akár ki is keverhetitek, csak legyen teljesen homogén és egységes a színkeverés, mert a szivacsos technikánál, hogyha nem jól keveritek ki a pigmenteket, akkor bizony nagyon kiütközik. Tehát tartó nélkül is lehet használni, a lényeg, hogy jól feszítsétek meg az ujjaitok között, hogy íves legyen a felülete, és a felső egyharmadra fogom felvinni jó sok apró mozdulattal, és egy picikét eldolgozom az átmeneti részt. Ezt több rétegben is megismételhetjük, és mivel festőzselével dolgozunk, ezért villámköttetést lehet alkalmazni, 5–10 másodpercet. Nem fog elfolyni, elkenődni rétegenként az anyag. Nyugodtan haladhatunk újról újra, jobb kéz, bal kéz felváltva, több apró köttetéssel. A sötétebb részeket, igazság szerint, sokszor nem is szoktam túlzásba vinni. Lényeg a lényeg, hogy a felső részre egy 2–3 mm elegendő, hogy egy kis keretet alkosson, mert így már az alapszínnel együtt legalább 4 árnyalatunk lesz, és minél több színárnyalatból építjük fel, annál érdekesebb lesz a látvány, illetve a hatás. Szivacsos technikával is elkészíthettük volna a szabad szél felőli részt, de mivel volt ez a neonsárga géllakom, és ez az ecset is amúgy is a kezem ügyében volt, gondoltam, miért ne lehetne, hogy egy kis technikai sokszínűséget is belevigyünk a mintába. A sötétebb árnyalatból is nyugodtan dolgozhatunk több rétegben, de nem kell túl eldolgozni a színeket, jó, ha egy kicsit opálos marad ez az egész. Közben kitettem egy kis matt fedőlakkot, és ezt ki fogom keverni fekete géllakkal, hogy kapjak egy ilyen opálos, áttetsző színt. Ez ugyebár tökéletes árnyékolásra, vagy hogyha van egy ilyen Tiffany-üveghatású géllakkotok, egyből használhatjátok azt is. Itt is az a lényeg, hogy teljesen homogénre kell keverni, tehát ne legyen márványos, ne legyen ilyen foltos maga a kutyulmány. És a sort ecsetemet fogom használni, mert ezzel fogok néhány keresztet a háttérbe felfesteni. Ezek nyugodtan, szinte a tip közepén helyezkedhetnek el, mert nem ezek lesznek a fő minták, ezek csak megadják ezt a kísérteties, ködös hatást meg a térbeliséget, hogy több árnyalatban dolgozunk, több síkon fut a minta. Ezt egyébként két-három réteggel is meg lehetne oldani, sőt, ezek a kis pöttyök nagyon-nagyon fel tudják dobni ezt a hatást. A lényeg, hogy mindig különködtessük a síkbeli rétegeket, tehát ez a leghátsó, legtávolabb elhelyezkedő rész. Ide lehetne fákat festeni, de ne véreket a háttérbe, ezzel az opálos árnyalattal, vagy fűszálakat, bokrokat, és ha előrébb jövünk, akkor egy erősebb árnyalatot használjunk. Lehet az opálos árnyalatból többfélét is kikeverni, de én most nem fogok túl sok árnyalatot felfesteni, úgyhogy nekem egyből a legelső szín következik. De előtte rakok egy közvetítő matt réteget pont azért, hogy ne csússzon meg nekem az ecset, illetve lehessen egy kicsit könnyebben festeni rá, mert így teljesen sík lesz a felület. Egy matt fedést feltettem, és mintha francia véget festenék fel, vékonyan úgy vázolom fel a fekete géllakommal a síkját ennek a kis temetőnek, amit festünk majd. A géllakk saját ecsetével töltöm ki ezt a részt, és jöhetnek a sírok. Én szeretném, hogyha egy ilyen sírkőformátum, tehát egy ilyen fordított U-alak jelenne meg központilag, és ebből állna ki egy kereszt. Úgyhogy én ezt pozícionálom nagyjából középre, de egy picit megdöntöm, hogy legyen ilyen régi, romos hangulata. Egyébként többet is készíthettek belőle, vagy egy nagyot akár feliratozhatjátok, vagy rakhattok rá egy évszámot, egy RIP feliratot szerintem. Nagyon sok variáció létezik ebből a mintából, és több kisebb kereszttel lehet még kiegészíteni, vagy esetleg egy kis kerítéssel, ami már így meg van rogyva, meg van dőlve a sírkő mellett. És látjátok, hogy ott a legélénkebb a sárga, és mennyire jól kiemelkedik a fekete a sárga előtt, tehát minél kontrasztosabb, annál extravagánsabb a minta. Akár körbe is lehet kontúrozni a tippet, vagy több fűszálat, még több keresztet hozzáadni, pöttyöket a háttérben, denevéreket vagy pedig faágakat. Ez tényleg bármeddig fokozható, bármeddig kiegészíthető, ami a vendég körmére kifér, vagy amit a vendég szeretne, hogy megalkoss rá. Ez még nem elég, fehérrel még mindig lehet feliratozni vagy részletekkel kiegészíteni. Én szerintem ez is már bőven jól néz ki, de azért néhány falat a háttérbe belelógatva én is felfestek. Ezt is lehetne áttetszősből, hogy a térbeliséget ugyebár szimbolizáljam. De így, hogy ott vannak az áttetsző keresztívek és áttetsző pöttyök, így a kontraszt azért megmarad. Akár a másik oldalélét is kiegészíthetjük még néhány elemmel vagy néhány elszálló denevérmintával, pöttyel. A lényeg, hogy köttessük ki nagyon alaposan a fedést a végső fedés előtt, és ez a minta jól néz ki fényesen is vagy akár matton is. Hogy egy kicsit sűrűbb anyagot válasszunk, mert minél több réteg van rajta, annál nagyobb eséllyel lesz hullámos a mintánk. És előkészítem addig az utolsó tipet, amíg megköt a lámpában az előző mintám. Ehhez pedig azt a géllakkot fogom használni, amit előzőleg eldolgoztam a töcsi ecsetemmel, tehát a 158-as neonsárgát, ami csak úgy rikít a fehér alapon, és brutál jól pigmentelt ez a lakk, mert tényleg fehér tipre dolgozok. De én is, hogyha milky vagy ilyen erősített géllakk alapra kenem fel, már akkor látom, hogy ilyen sárgával még nem volt dolgom, ami egy rétegben ennyire brutálisan jól fed, és tökéletes a mintám alapjaként. Méghozzá egy ilyen tök színt fogok vele kombinálni. Sajnos ennek a színnek már nincs meg a teteje, de egy nagyon szép neónos narancssárga, amivel egy ilyen sütőtökös háttéreffektet fogok elkészíteni nektek. És még ezen kívül az S26-os pirosra lesz szükség, amit már használtunk ugyebár a szemgolyós mintánál, és a feketére, a 02-esre, és ebből fogok majd egy ilyen színátmenetet elkészíteni, vagy hát egy háttéreffektet. És egy vékony réteg mat fedőt vagy bármilyen fényzselét teszek a mintámra. A mat fedő a legopcionálisabb, és a sort ecsetemmel fogok ilyen körkörös alakzatban belehúzni az anyagból ilyen kis vonalakat, minthogyha egy ilyen odút képzelnétek el. És a sárga után egy kis részt kihagyva narancssárga, majd ez a pirosas-narancssárga vonalazás jön, és a legszélére a piros és fekete kombinációjával fogok festeni. Tehát kitörlöm az ecsetet, és újrakezdem a narancssárgával, majd a pirosas-narancssárgával, majd a feketével, és összemosom ezeket a kis árnyalatokat, mintha egy ilyen kavargó, füstös, gőzölgő boszorkányüst lenne például. Ez egy háttér lesz nekem a mintámhoz, de szerintem önmagában nagyon jól néz ki, mert ezzel a citromsárgás, világítós effekttel és ezzel a tökös színnel tök jó minta már magában az alap is, de én ezt majd fel fogom turbózni. Az a lényeg, hogy ne próbáljátok meg túlságosan összemosni, tehát ne egy homogén átmenetet kapjunk, hanem pont, hogy csak így márványozzuk össze a színeket. Húzkodjunk bele minél többször jobbról-balról, hogy tényleg ez a gomolygó, füstös-üstös dolog megmaradjon. Szerintem nagyon jól néz ki, és nagyon jól el lehet vele szórakozni, és akár több színből is el lehet készíteni. Viszont, hogyha megvan a kívánt eredmény, ne felejtsük el, hogy legalább egy percig kell lámpázni, hogy kössön át rendesen. Ezután pedig fekete géllakkból egy peremet fogok felvinni, és nem használom a sortecsetemet, mert nem kell egy nagyon szabályos perem. Nyugodtan, egy picit igenis vastagabban felfesthetjük ezt a fekete géllakkot, mert ebből utána nyugodtan kiigazíthatjuk sortecsettel, ha akarjuk. Szabályosra, ha akarjuk hullámosra ezt a keretet, mert ez csak egy ilyen plusz háttéreffekt, tehát nem ez a minta fő része. A minta fő elemei alul fenyőfák lesznek, felül pedig egy denevér. A denevért egy ilyen háromszöggel indítom, majd abból a két széléből húzok ki két vonalat, amik a füleit jelképezik. Onnantól fogok én jobbra-balra elindulni a szárnyaival, amihez rakok ki még egy kicsi géllakkot, de akár festőzselét is használhattok. A szárnyai a fülétől felfelé kell, hogy íveljenek, majd utána jobbra és balra, ilyen kapucniszerűen kifelé, lefelé, és utána nem egyből a testéhez húzzuk, hanem megfelezzük, és onnantól húzzuk be a testéhez, ilyen fordított U alakban. Tehát ilyen cakkos legyen a szárnya, és legalább két helyen legyen benne törés. Láthatjátok az ábrán, hogy ezt, ahogy a kicsibe festeném, akkor egy ilyen kis madár látszódna csak háttérügyileg, de hogyha ezeket a kis cakkokat belefestitek, akkor ilyen jó kis horrorisztikus denevér lesz belőle. Be is teszem köttetni egy 20–30 másodpercre, nehogy nekem megfolyjon és megterüljön a mintám. És utána jövök a fenyőfákkal, amiket igazság szerint hosszú, függőleges vonalakként indítok el, hogy felfelé csökkenjen a vonalamnak a vastagsága. Majd jobbra és balra kihúzok jó sok apró fenyőfaágat. Itt is lehetne térben játszani, hogy kikeverek áttetszőset, és akkor valamelyik fenyőfa áttetszősebb, valamelyik előtte élénkebb, de szerintem itt, a ködös-kásás hátterem előtt, teljesen elég ez az egy színárnyalat pár pöttyel. Kiegészítem, megköttetem, és ezt is már csak be kell borítani fedőlakkal. De itt ajánlom, hogy egy sűrű fényzselét használjatok, mert azért a márványhatás és a több réteg elég vastag borítást igényel ahhoz, hogy egységes legyen. Akár gravitálhatjátok is. Úgyhogy ez a három volt az én halloweeni kis kollekcióm. Remélem, hogy tetszettek a minták, én mindegyikért oda vagyok, mindegyiket meg fogom csinálni vendégen is. És bátran kombináljátok a színeket, a mintákat, próbáljatok ki új dolgokat! Erre csak buzdítani tudlak titeket. Remélem, tetszett a videó, és további szép napot kívánok nektek! Puszi, sziasztok!
Mutasd Mindet